További túraajánlatok

A továbbiakban olyan túrákat ajánlunk, melyek között szerepelnek rövidebb-hosszabb körtúrák, kiinduló pontjuk autóval vagy helyijárati autóbusszal könnyen elérhető, vagy kezdőpontjukra és végpontjukról is helyijárati autóbusz közlekedési lehetőség.


Könnyen teljesíthető, rövid és közepes távú túrák

1. Sétatúra az egyetlen Magyarországon eredő, nagyobbnak számító folyónknak, a Zagyvának a forrásvidékére és az Európában egyedülálló, a tufa- és lávarétegek egymásra rétegeződéséből és a láva szétfolyásából keletkezett, mintegy 15 négyzetkilométeres, 500-550 m tengerszint feletti magasságú Medves-fennsíkra.

Útvonal: Salgóbánya – Zagyva-forrás – Medves-fennsík (Rónai-lapos) – Fennsíki emlékkereszt – Salgóbánya
Távolság: 4 km. Szintemelkedés: 50 m. Időtartam: 2 óra


2. Túra a Medves-fennsík DNy-i pereméről merészen kiemelkedő, cukorsüveg alakú, csúcsán várrommal megkoronázott, csodálatos körpanorámát kínáló Salgóra és a tőle mintegy 600 méternyire lévő Boszorkány-kő háromosztatú, bizarr sziklagerincét körbejáró tanösvényre, melyen végigsétálva megismerhetjük a bazalt-vulkanizmus különböző mozzanatainak megkövült emlékeit.

Útvonal: Salgóbánya (Zenthe Ferenc Emlékpark) – Kis-Salgó (Boszorkány-kő), geológiai tanösvény – Salgóvár – Salgóvári-erdő – Kotyasz – Salgóbánya
4 km. Szintemelkedés: 200 m. Időtartam: 3 óra.


3. Túra a Medves-fennsík három felhagyott, különleges látnivalókat kínáló kőbányájához.
A Medves vidékén néhány évtizede teljesen megszűnt a kőbányászat, de emlékei ma is láthatók. A felhagyott kőbányák falai nyitott képeskönyvként tárják elénk az itt lezajlott bazaltvulkanizmus eseményeinek történetét. Túránkkal ezek közül a három lávafolyást reprezentáló Kisbányát, a Középbányát (a tengerszemszerű tavával) és a gömbköves Újbányát járjuk körbe.

Útvonal: Salgóbánya – Kisbánya – Középbánya – Újbánya – Salgóbánya
Távolság: 5 km. Szintemelkedés: 100 m. Időtartam: 3 óra.


Nem nagy megterhelést igénylő közepes távú túrák

1. Túra a Boszorkány-kő háromosztatú, bizarr sziklagerincét körbejáró tanösvényen, a Petőfi Sándort is ámulatba ejtő Salgóváron át, az egykori Dornyay th. és Eresztvény érintésével a Várberki-patak romantikus völgyében (Mese-völgy) lévő emléktáró útba ejtésével.

Útvonal: Salgóbánya (Zenthe Ferenc Emlékpark) – Kis-Salgó (Boszorkány-kő) geológiai tanösvény – Salgóvár – Salgóvári-erdő – „Dornyay th.” (Bodzfás-forrás) – Eresztvény – Várberki-patak, Mese-völgy (emléktáró) – Salgóbánya
Távolság: 7 km. Szintemelkedés: 250 m. Időtartam: 3,5 óra.


2. Túra a Medves-fennsík két felhagyott, különleges látnivalókat kínáló kőbányáját és a Petőfi-forrást érintve, a Petőfi-sétányon Eresztvényig, majd vissza a Várberki-patak romantikus völgyében lévő emléktáró útba ejtésével Salgóbányán át.

Útvonal: Salgóbányal – Kisbánya – Középbánya – Petőfi-forrás – Petőfi-sétány – Eresztvény – Várberki-patak (emléktáró) – Salgóbánya (Zenthe Ferenc Emlékpark)
Távolság: 8 km. Szintemelkedés: 120 m. Időtartam: 4 óra.


Hosszabb távú, közepes nehézségű túrák

1. Túra a Medves-fennsíkon át a Karancs-Medves egyik gyöngyszemét képező, ritkaságnak számító geológiai képződményekben (a függőleges bazaltoszlopokra rétegződött vízszintes bazalt rudak, íves bazalt, hasadékbarlangok stb.) bővelkedő Szilvás-kőbe.

Útvonal: Salgóbánya – Zagyva-forrás – Medves-fennsík (Rónai-lapos), emlékkereszt – Rónabánya – Bagó-kő – Nagy Szilvás-kő (hasadékbarlangok) – Bazaltzuhatag – Rónabánya – Gortva-völgyfő – Medves-fennsík – Salgóbánya
Távolság: 10 km. Szintemelkedés: 250 m. Időtartam: 5 óra.


2. Túra a Medves-fennsíkon át a Somoskői várba és az Európa hírű bazaltzuhataghoz, majd visszaútban érintve két különleges látnivalót kínáló felhagyott kőbányát, a Középbányát (a tengerszemszerű tavával) és a három lávafolyást reprezentáló Kisbányát.

Útvonal: Salgóbánya – Medves-fennsík – Magyarbánya-kőtár – Sátormegi-patak (Bukovinkai-patak) – Bazaltzuhatag – Somoskői vár (Petőfi-kunyhó) – Középbánya – Kisbánya – Salgóbánya
Távolság: 11 km. Szintemelkedés: 350 m. Időtartam: 5 óra.
A túra érinti Szlovákia területét is, ezért személyi igazolvány vagy érvényes útlevél szükséges!